Tudományom

Ebben a rovatban jelentetem meg mindazokat a cikkeimet, amiket fontosnak tartok.
Az olvasó kérdezhetné, hogy miért nem valamilyen ismert szaklapban?

A dinoszauruszok kihalásáról 2003-ban írt 2 első cikkemet elküldtem a világ egyik legtekintélyesebb szaklapjának, amiben megjelent a cáfolt cikk. Bár – ahogy azt itt most olvashatják – azt nem írtam le, a kifogásolt annyira téves, hogy bármelyik kissé jobb középiskolás meg tudta volna cáfolni, ez mégis igaz. Ennek ellenére nem jelentették meg a cáfoló cikkemet, mégcsak választ sem kaptam. (Persze ez érthető, hiszen a cikkem megjelentetésével elismerték volna a tévedésüket.)

A dinamikus rendszerek vizsgálatával kapcsolatos 1963-ban elkészült tanulmányomat pedig az akkori munkáltatóm – utólag elismert – hibájából nem jelentették meg. Így azt nem ismerte meg a világ, és ma ezért nem tudja, milyen szerepem volt – többek közt – a káosz elmélet kidolgozásában.

Ez csak az egyik ok.

Ahogy látni fogják sok tudományterülethez kapcsolódó sok cikk anyaga kerül ide.
A különböző lapok különböző szempontok szerint megírt cikkeket várnak a szerzőktől. Ezt ilyen sokféle esetre kielégíteni csak nagyon sok munkával lehet.

Már a hetvenötödik évemben vagyok. Úgy vélem, hogy nincs időm – és energiám – mindezekkel megküzdeni. Megjelentetem hát itt, legfeljebb erről tájékoztatom az adott szakterület legnagyobbjait.

Mivel biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki többé-kevésbé jelentős tudományos és technikai eredményeit nem tudja ismerté tenni, ezért mindenkinek felajánlom azt a lehetőséget, hogy itt ezt megtehesse.

Szerkesztőségünk nem foglalkozik azzal, hogy a beküldött új-e vagy sem? Az ujdonságért a beküldő felel. E miatt csak az olyan anyagokkal foglalkozunk, amihez a szerző megadja az elérésmódját, amit megjelentetünk. Követelmény az is, hogy a közölt eredményeknek, módszereknek ellenőrizhetőnek kell lenni.

A szerkesztő