Egy jobb magyarázat a Kréta végén történtekre

A kihalási időszak hossza nem ismert. Máig sincs ugyanis olyan módszer, amivel az meghatározható lenne, hogy mennyi idő alatt tüntek el pl. a dinoszauruszok, ammoniteszek stb. Normális körülmények közt a felszíni vizek a szén tizenhármas tömegszámú izotópjában dúsabbak, mint a mélyebben levő rétegek, ezért a felszín közelében élőlények mészváza is. A krétakor végén viszont ez…

A rendszerezés problémája

A tudomány igyekszik mindent szépen, egymástól jól elhatárolható skatulyákba rakni. Ez azonban a természetet nem érdekli. Nem különíti el élesen az egymáshoz közelállókat, hanem vannak köztük un. átmeneti alakok. Ez a matematika nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy van egy olyan kétváltozós, folytonos függvény, aminél a függő változó értéke a független változó függvényében két magas érték…

Élőlény

Senkinek sem jut az eszébe, hogy megkísérelje ugyanazzal a definícióval jellemezni, és minden mástól elhatárolni a téglát, a belőle épülő (és mást is tartalmazó) házat stb. Már a nevük is más és más. Bár ez nyilvánvalóan lehetetlen, mégis ez történik az ehhez valamelyest hasonló helyzetben levő egyszerű élőlények, összetett élőlények esetében. Ezeket együttesen ugyanolyan névvel nevezik…

Milyen következtetés vonható le a mai új-zélandi Moody Creek bányában valaha történtekből?

A Lapban megjelent egy cikk (V. Vajda, S. MacLoughlin: Fungal Proliferation at the Cretaceous – Tertiary Boundary, Science, Vol. 303, 5. March 2004, 1489), amiben a szerzők bemutatták az új-zélandi Moody Creek bánya  rétegeiben általuk talált növény maradványokat (fossil). Azt találták, hogy a korábbi növényzet hirtelen eltünt, rövid időre megjelent egy gomba-réteg (fungal layer), majd…

Mi nem történt a Kréta-kor végén?

Mi a legdivatosabb elképzelés arra, hogy mi törtent úgy 65 millió évvel ezelőtt? Akkor, amikor “a kréta végi kihalás nemcsak a dinoszauruszok végét jelentette, hanem a tengeri táplálékhálózat alapját jelentő egysejtüek, a foraminiferák is hatalmas veszteségeket szenvedtek” – írta Pállfy József: “Kihaltak és túlélők” c. könyvében. Ezen elmélet szerint “a kréta végi kihalást egy nagyméretű…