Ott a Hortobágy!…

A fenti választ miniszterelnökünk adta nemrég egy reggeli tv-interjú során hozzá intézett kérdésre: lesz-e hely az egyébként elégedett és újabb beruházásokat fontolgató nyugati nagyvállalat számára, hogy felépítse újabb termelő kapacitását. Pedig jól tudta, hogy már az Alkotmánybíróságnak is elege lett abból, ami az egyedi természeti értékekkel rendelkező hortobágyi „puszta” körül már jó ideje, a természetvédelem és a helyi gazdálkodók sérelmére folyik.

Sőt, tudatában kellett lennie annak is, hogy legutóbb a bíróság egyértelműen jogtalannak minősítette a Kishantos 452 hektárján, több mint két évtizedes munkával, elkötelezett nemzetközi szakmai közreműködéssel létrehozott bio-gazdálkodási kutató és termelő gazdaság tönkretételét, amelyhez a kormányzat igencsak asszisztált. Pedig egy, apparátusához eljuttatott tájékoztató-javaslattévő írás arra is felhívta a figyelmét, hogy ezzel jelentős agrárpotenciál tönkretételében léptek újabbat „előre” az illetékesek, hiszen az Olaszország által e területen követett „jó gyakorlat” eredményeként például az így hasznosított földterület már a múlt évben jócskán meghaladta az 1 millió hektárt, a vegyszerszegény élelmiszeripari termékek kivitele pedig az 1 milliárd eurót. Az időközben megismert német adatok szerint a bio-gazdaságok által hasznosított, szintén 1 millió hektár fölött járó földterület az országban megművelt földalap több mint 6 százaléka, az ilyen gazdaságok aránya pedig túllépett a 8 százalékon a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások körében. Ők sokkal nagyobb értéket tudnak létrehozni a rendelkezésre álló földterületen, hatékonyan járulva hozzá egyben a lakosság egészségi állapotának javulásához.

Miniszterelnökünk szerint ugyanis nem erre van „előre”, hanem az anyagi ráfordítások és a környezetterhelés abszolút csökkenése követelményét figyelmen kívül hagyó, a nagymértékben primitív munkára alapozott „újraiparosítás” és az atomenergia (tipikusan bolsevik – a szakmai megfontolásokat és a realitásokat kizáró –, autokrata   döntéshozatal eredményeként előirányzott) hasznosítása, amit nem árt a címben szereplő provokatív kijelentéssel is érzékeltetni a renitens szakemberekkel. Talált! Olyannyira, hogy a jó ügy érdekében kénytelen vagyok felhozni néhány ellenérvet. Vegyük mindjárt a nemrég, az ombudsmani hivatalban a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia jóváhagyását követően eltelt első két év során e távlatos program megvalósításában elért eredményeket felmérő szakmai konferenciát. Itt jeles, infláció szakértőként is jegyzett, elmondása szerint hangsúlyozottan növekedéspárti közgazdászunk egyébként sok érdekes információt tartalmazó előadását, amelyből „csupán” a két év alatt megvalósult gazdasági növekedéshez felhasznált anyagi erőforrások mennyiségének alakulására vonatkozó vizsgálat hiányzott – holott enélkül a fejlődés öko-szociális szempontból is fenntartható volta meg sem ítélhető.

De beszélhetünk egyáltalán ökológiai fenntarthatóságról most, amikor a sebtében jóváhagyatott 2016. évi költségvetésben az idei szint csaknem felére (pontosan 49 százalékkal) csökkentették a természet- és környezetvédelem számára rendelkezésre álló éves forrást? Ennek közlésére és indoklására a mind silányabb, de annál időrablóbb sikerpropagandát folytató közmédia természetesen nem vállalkozott. A fent említett konferencián szóba került, mind súlyosabb tünetekkel terjedő szegénység okait érintve pedig „tettestársként” felmerült a kirívóan méltánytalan és aránytalan, a költségvetésnek ma már évente több mint félmilliárd forintos kiesést okozó, a nélkülözők kis pénzéből is aránytalanul sokat elvonó egykulcsos adó is, melynek arányos és méltányos voltát azóta is sulykolják nekünk.

Az már csak hab a „tortán”, hogy a nemrég jóváhagyott, módosított klímaváltozási stratégia fő prioritásként az alkalmazkodást, a várható károk kezelését-mérséklését jelöli meg – szó sincs a megelőzésről. Mindenekelőtt az anyagok és az energia takarékos, növekvő GDP mellett is összességében fokozatosan csökkenő felhasználásáról; gyökeres szemléletváltásról a lakossági fogyasztás mennyisége és összetétele terén; a megújuló energiaforrások kiterjedt hasznosításáról; kevesebb szén-dioxid és metán kibocsátásával járó földművelési és állattartási technikák elterjesztéséről; a fosszilis üzemanyagok használatának mérsékléséről majd megszüntetéséről – egyszóval megannyi olyan fejlesztési irányról, amelyeket céltudatosan megvalósítva egyúttal nagyot léphetnénk előre a válságkezelésben és a fenntartható fejlődés felé vezető úton is. Mert ez utóbbi az elsődleges cél, a klímaváltozás pedig olyan objektív külső feltétel, melynek kezelésére a megelőzést és az alkalmazkodást együtt bevetve a környezeti, a gazdasági és a szociális fenntarthatóság egyaránt előmozdítható. Megelőzési stratégia nélkül egyben borítékolható a jelenleginél is gyengébb versenyképesség, hiszen a párizsi klímakonferencia után a klíma konform megoldásoké lesz a vezető szerep a piacokon is.

Köztársasági elnökünk tiszteletre méltó – és időben deklarált – csatlakozásának kedvező kommunikációs hozadéka Al Gore aláírás-gyűjtési kezdeményezéséhez a fent röviden ismertetett intézkedések miatt fokozatosan erodálódik. Ne gondoljuk, hogy a környezet iránti elkötelezettség hangoztatása folyamatos forráscsökkentés, a szakmai apparátus szétaprózása és a szakmai követelmények gyakori semmibe vétele mellett komolyan vehető. Itt az idő, hogy a politikai osztály együttesen tanulmányozza Ferenc pápa szakmai szempontból is magas színvonalú enciklikáját, vesse össze azt a fent említett hazai stratégiákkal és gyakorlattal, majd ennek alapján próbáljon végre közösen, a közjó érdekében összehozni a párizsi konferenciára egy kellő mértékű, tényleges kibocsátás-csökkentést eredményező nemzeti célkitűzést. Az alkalmazkodást előtérbe állító stratégia ugyanis ellentétes nemzeti érdekeinkkel és „potyautas” benyomását keltheti egy kibontakozóban lévő világméretű kezdeményezés megvalósításában. Ideje, hogy a hazai egyházak és politikai képviselőik felhagyjanak természeti és humán értékeink pusztulásának tétlen szemlélésével és – Francesco útmutatása szerint – érvényt szerezzenek az általuk is hirdetett értékrendnek.

Balog Károly
szakközgazdász