Befogadó kapcsolódások, avagy, minden ugyanaz!

A továbbiak két olyan látszólag semmiféle kapcsolatban nem levő folyamatra adnak magyarázatot, mint az eukarioták (és azon belül a növényvilág) létrejötte, és a kutya háziasítása. (Valamint analógiák alapján olyan kapcsolatok létezésének állítása, ami többlet az eddigi ismereteinkhez képest.)

Az elterjedt elmélet szerint egy nagyobb méretű prokariota sejt bekebelezett egy kisebb méretű más típusút, amiből a sejtmag alakult ki, majd hasonló úton került be egy újabb prokariota, amiből mitokondrium lett, és egyeseknél, még kloroplasztiszok is.

(Egy másik szerint behatolás történt egy parazita részéről. Ezzel a továbbiakban nem foglalkozom, mert – tudtommal – nem adták meg, hogyan érte el a parazita mindazt, amit ma ezeknél a kapcsolatoknál látunk? Holott az egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a befogadóval egy olyan tartós együttélés jön létre, ami immár – a mitokondrium és a kloroplasztisz esetében – több, mint egy milliárd éve tart.

Egy újabb elmélet szerint viszont a sejtmaggá alakuló prokarióta és a mitokondriummá alakuló közösen hozták létre a mindkettőjüket körülfogó plazmát és az azt burkoló falat. Ezzel a továbbiakban nem foglalkozom, mert ahhoz, hogy ez megtörténjen a folyamat kezdetén mindjárt annyi mitokondriummá alakulónak kellett az egyetlen sejtmaggá alakulóval együtt lenni mint, amennyi utóbb az eukariótában lett. Ez azt feltételezi, hogy valamiért az előbbiek odacsődültek az utóbbihoz, mindannyian együttműködtek az eukariota kialakításában, együtt maradtak, és együtt szaporodtak. Ezek a cselekedetek így együtt – mindenfajta elfogadható ok nélkül – nem tekinthetők egy komolyan figyelembe veendő elmélet alapjának.)

A kutya háziasítására elterjedt „magyarázat” (az idézőjel magyarázata később) az, hogy nem ették meg valamikor, valamiért a talált kutya kölyköket, hanem felnevelték.

  1. Nincs arra semmiféle észszerű magyarázat, hogy miért tért el a befogadó a mindig alkalmazottól? Miért nem emésztette meg a befogadottat? (Így pl. a legfinomabb kölyök kutyákat.)
  2. Arra sincs, hogyan került a befogadott a megfelelő helyére a befogadottnak? (Ez természetesen a sejtekre vonatkozik inkább.)
  3. És arra sincs a sejteknél, hogy ha egyetlen befogadás volt, és az így előálló újfajta élőlény szaporodott, mielőtt elérte volna azt a mennyiséget, ami a fennmaradáshoz szükséges, miért nem érte valami  olyan hatás, amitől kipusztul? Hogyan maradhatott fenn? Amennyiben pedig nem egyetlen befogadás volt, akkor még inkább érvényes, amit az 1. pontban írtam.
  4. Továbbá arra sincs, miért pont ezeket, és ilyen sorrendben fogadta be a sejt? A kutya esetében pedig miért nem tették meg ezt a később háziasított állatokkal még a kutya háziasítása előtt, hiszen azokra az állatokra – a kutya őssel ellentétben – rendszeresen vadászott az ember, tehát azokkal – és a fiókáikkal – sokkal többször került kapcsolatba.
  5. És arra meg végleg nincs, hogy ebből a sejtbe rövid idő alatt lejátszódó bejutásból, hogyan valósult meg a csak hosszú idő alatt és sok lépésben kialakuló együttműködés?

Ezek alapján nincs valódi magyarázat, ami a befogadó által elindított folyamatot támasztja alá.

Nem ez a helyzet a fordított iránnyal, vagyis azzal, hogy a befogadott kezdeményezett, hatolt be a befogadóba a sejtnél, csatlakozott a kutyánál!

Ez bizonyára úgy történt, a befogadott – helyesen behatoló – először alkalmi, majd rendszeres, végül állandó külső kapcsolatba lépett a befogadóval úgy, hogy nemcsak kapott (élősködés), hanem adott is (szimbiózis) hasznosat a befogadónak. Ennek sikeressége miatt tűrte el a befogadó ezután először a részleges, majd teljes behatolást, végül a legmegfelelőbb helyre jutást.

Ez –  ellentétben a korábbi elképzelésekkel – egy igen hosszú ideig tartó, és egyetlen lépésében sem irreális magyarázat. Pl. a kutya azért csatlakozott az emberhez, mert számára könnyen megszerezhető táplálék volt az emberek által otthagyott maradék, a még némi húst is esetleg tartalmazó csont és az ürülék. Az embernek ebből pedig úgy lett haszna, hogy a sokkal jobb érzékszervekkel rendelkező kutyaős hamarabb észlelte a lehetséges zsákmányt és veszélyt. Ezt eleinte a kutyaős viselkedésének a változásából észlelte az ember, később már a kutya – ekkor már nem ős – maga is jelezte (pl. ugatással.) E miatt azután „jutalmul” az ember a „jól viselkedő” kutyaősöknek nem csak ott hagyta, hanem oda is adta a csontot, és esetleg több húst hagyott rajta. Így fokozatosan egyre inkább összekapcsolódtak. Magyarázat ez arra is, miért a kutyaős háziasult először, és miért „várt” olyan sokat az ember a következő állat háziasítására. Ez utóbbi ugyanis már az ember által kezdeményezett, és erőszakkal végrehajtott volt.

A sejtbe beépülési folyamat részleges megvalósulását jelentik a vírusok. Ezek „életüknek” csak egy részében tartózkodnak a sejtben. Azonban ezek élősködők, vagyis nem a sejt számára nem hasznosítható, hanem igencsak értékes, sőt, nélkülözhetetlen, anyagokat használnak. Mégpedig úgy, hogy ezeket elveszik a sejttől.

A kutyához hasonlóan sok más élőlény társult az emberhez, és minden más olyan élőlényhez, amihez „érdemes” volt. „Érdemes” ahhoz, amihez elég könnyű csatlakozni, vagyis elég könnyű megtalálni, tehát elég sok van belőle. Van miért csatlakozni, vagyis van a csatlakozni akaró számára hasznosítható, továbbá ehhez elég könnyű hozzáférni.

Ilyen az emberhez társuló élőlény az ízeltlábuak közül pl. sok pók és hangyafaj, a gerincesek közül sok madár (verebek, rigók, galambok, barna kánya a trópusokon, de nem a mérsékelt égövben, sirályok és legújabb példaként a fényképen Amszterdamban látható szürke gém, ami máshol inkább kerüli az embereket), emlős (házi patkány, házi macska). Ezek egy része szimbiózisban él az emberrel (pl. a házi macska), más része élősködő (pl. a házi patkány). Egy része már csak a háziasult formában létezik (pl. a házi macska), mások az embertől független formában is (a legtöbb felsorolt).

A társulási folyamat részlegesen visszafelé, vagyis az újra önállósodás felé is zajlik. Ilyen pl. az ausztráliai dingó, az elvadult kutyák, az óceánok szigeteire kikerült házi patkányok esete. És esetleg ez a virusoké is!

Az eddig említetteknél csak a társulás kezdeményezője tért el a mások által adott magyarázatoktól. Most azonban olyanok következnek, amiknél maga a társulás állítása is új.

Szerintem az elektronok csatlakoztak az atommaghoz, továbbá maga az atommag is az eukariotákhoz hasonlóan alakult ki különböző nehéz részecskéből.

De, mit kap itt a társulást kezdeményező?

Részben energiát a mozgásához, hiszen pl. az elektron keringése a pályákon nem igényel energiát. (Arra viszont nem tudok válaszolni, miért „akar” az elektron mozogni?)

Ebből az analógiából viszont következik az, hogy a soha atomba nem került negatív töltésű részecske – nevezzük ezt igazi elektronnak – nem azonos az atomokban keringővel, és  a különféle atomokban levő negatív töltésű részecskék az atom fajtája szerint különböző valamik. Így tehát van pl. vas elektron, hidrogén elektron stb.

Továbbá kell, hogy legyen az atomoknak vírusa, vagyis olyan részecske, ami csak ideiglenesen van az atomban, azt a szolgálatába állítja, és távoztakor azt szétrombolva, abból lényeges dolgokat (pl. energia) visz magával.

Végül ezek valódi részecskék, nem pusztán valami előfordulási valószínűségek.

Eddig csak a társulás egyik okával az anyagi haszon szerzéssel (ideértve az energia megszerzésére irányulót is) foglalkoztam.

Van azonban egy másik ok is a segítség adás és kapás.

Ennek egy igen gyakori fajtája a védelem biztosítása a társuló számára.

Ez lehet egyoldalú. Pl. a verebek szívesen fészkelnek a sasok, gólyák fészkeibe.

Lehet kétoldalú. Pl. a jó szaglású antilopok és az éles látású struccok alkalmi társulása, vagy – a már említett – ember-kutya társulás.

Ezek ismert példák. Azonban – állításom szerint – ilyen az atom is, ami bizonyos védelmet nyújt, mind az atommagnak, mind az elektronoknak az elektromos tér magába rántó hatása ellen.

A kétféle ok kombinálódhat is.

Ilyen az ember-kutya, atommag – elektronok példáján felül pl. a pásztorgémek és kaffer bivalyok esete. amelynél a gém a bivalyról szedi a számára táplálékul szolgáló rovarlárvákat, és jó látása segítségével riasztja a bivalyt, ha ragadozó közelít, de a rovartalanítás egyúttal védi a bivalyt a lárvák vérveszteséget, fertőzést okozó hatása ellen is, míg a gémek a bivalyok hátán biztonságban vannak a talajon tartózkodó kisragadozóktól.

Dr Simonyi Endre