A válságból a kiaknázott lehetőségek felé

„Gazdasági válságok idején egyesek luxusnak tekintik a természetvédelmet, holott a valóság ennek éppen az ellenkezőse” – emeli ki a Világ Természeti Alap (WWF) és az EU 2015. évi közös jelentésének  bevezetőjében Marco Lambertini a WWF International vezérigazgatója. Pedig 2014 szeptemberében bolygónk élővilágának állapotáról kiadott WWF beszámoló már rámutatott arra, hogy 1970 óta a Földünkön megfigyelt több mint 10 000 élő faj létszáma 52 százalékkal csökkent – azaz 40 év alatt elvesztettük a minket körülvevő élő természet több mint felét! De itt most nem is a növény- és állatvilág, hanem az emberiség jövője a tét.

Jól-létünk, gazdasági és társadalmi stabilitásunk jövője az egészséges környezet, az életképes biológiai sokféleség és a produktív ökoszisztémák meglétének függvénye. Európa azonban jelenleg bolygónk anyagi-természeti erőforrásaiból a világátlagnál (1,5) jóval többet, évente annyit fogyaszt, aminek fenntartásához 2,6-szor ekkora Földre lenne szükség. E riasztó helyzetből azonban van még kiút, ami jól illeszkedik a válságkezelés kapcsán teendőkhöz, hiszen – ahogy egy tanulmány rámutat – a biológiai sokféleség fenntartása és az ökoszisztémák nyújtotta sokféle szolgáltatás közvetlenül vagy közvetve már ma is 14,6 millió munkahelyet tart fenn kontinensünkön. A legfőbb ideje, hogy cselekedjünk Európában, ehhez szolgáltat a döntéshozók mai generációja számára konkrét, részletes útitervet a WWF új jelentése – teszi hozzá a vezérigazgató.  Az alábbiakban e több mint százoldalas program főbb elemeit ismertetjük.

E javaslatot különösen időszerűvé teszi, hogy nemrég az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is előrukkolt egy beruházás élénkítő programmal, melynek alapját az uniós költségvetés által 16 milliárd euró értékben biztosított hitelgarancia, valamint az Európai Központi Bank (ECB) által hozzátett 5 milliárd euró képezi, amiből szakértők 15-szörös multiplikátorhatással kalkulálva 315 milliárd eurós beruházási forrás keletkezését valószínűsítik. E forrásból a közlekedési infrastruktúra, a digitális technológiák és az energetika területén megvalósítandó beruházásokkal élénkítenék az unió gazdaságát –feltéve, hogy a 28-fejű hidra képesnek bizonyul az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalára. Ami viszont a WWF javaslatát illeti, csupán az energiafelhasználás hatékonyságának javításával évente több mint 300 milliárd eurót lehetne megtakarítani – nem beszélve a más területeken elérhető hozamokról/megtakarításokról.

A 2008-as válságot egyértelműen a felelőtlenül önérdekeit követő pénzügyi szféra idézte elő a többi gazdasági szereplő rovására alkalmazva a „finanszírozz finanszírozással a finanszírozás érdekében”(finance by finance for finance) elvet. Eközben az ökológiai válságot hamarosan pénzügyi követte, ezért aligha a fenti, pénzügyi szemléletű megközelítés fog megoldást hozni e kritikus helyzetben, amikor már csak 35 év maradt 2050-ig, az elérendő kibontakozás évéig, (amikorra gátat kellene szabni a légkör globális felmelegedésének is). De mi várható attól a bizottsági elnöktől, aki hivatalba lépése után azonnal visszavonta a már jóváhagyásra előkészített két uniós irányelv tervezetét a fosszilis energiahordozók használatának és a hulladékok keletkezésének nagyobb mértékű szankcionálásáról ? Ezt követően az Európai Parlament az előbbi visszavonását meg is akadályozta, hiszen a klímaváltozás kezelése elsőrendű közösségi (és globális) célkitűzés, amihez elengedhetetlen a káros kibocsátások nagymértékű és mielőbbi csökkentése.

Mindezt a Föld népességének 2050-re már 9,6 milliárdra várható növekedése mellett, amikor a középosztályba sorolható fogyasztók száma 2020-ban már elérheti a 3,2 milliárd, 2050-re pedig a 4,9 milliárd főt. E fogyasztói nyomás fenntartható kezelésére a jelenlegi piacgazdaság képtelen, mivel: alkalmatlan a valóban fontos tényezők számbavételére és mérésére (GDP-centrikus megközelítés); nem tud valamennyi költséget számításba vevő árakat; illetve megfelelő határértékeket és korlátozásokat érvényesítő szabályozást alkalmazni, amikor a piaci ármechanizmus már működésképtelenné válik (pl. az ökoszisztémák szolgáltatásai esetében). E helyzetet tovább súlyosbítják a környezetet terhelő tevékenységek (pl. a fosszilis és bio-üzemanyagok, hulladékkezelés, túlhalászat) számára biztosított nyílt vagy burkolt támogatások, amelyek még olcsóbbá teszik az általuk előállított termékeket/szolgáltatásokat, tovább növelve ezzel a természeti erőforrások terhelését, lehetetlenítve (gazdaságtalannak tüntetve fel) a környezetkímélő megoldásokat és az ilyen innováció érvényesülését.

A „zöld gazdaság” a megoldás

Európa ma még számos olyan adottsággal és potenciállal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy élére álljon egy, a fenntartható fejlődés követelményeinek és célkitűzéseinek világviszonylatban való érvényesítésére irányuló kezdeményezésnek. Hiszen ez már a Lisszaboni Szerződés által előírt, immáron 40 éve követendő prioritás, amelyet korántsem tökéletes, de a Natúra 2000 természetvédelmi programban; a víz keretirányelvben; a szükségesnél ugyan jóval szerényebb (20-20-20 százalékos), de mégis kötelező szén-dioxid kibocsátás-csökkentési és a megújuló energiaforrások kiaknázására, valamint az energiahatékonyság javítására irányuló célkitűzésben testet öltő és néhány más területen érvényesített, az évek folyamán kiteljesedő-tökéletesedő jogi háttér is alátámaszt. E jogi bázis fontos eleme, hogy már 2050-re is meghatároztak számos ilyen uniós célkitűzést. Nem kevésbé lényeges körülmény, hogy az EU polgárainak túlnyomó többsége tudatában van annak, hogy az erőforrások hatékonyabb kiaknázása kedvezően befolyásolja életminőségüket és hozzájárul a foglalkoztatás bővüléséhez is, és az üzleti vállalkozások mind szélesedő köre ismeri fel, hogy az erőforrás hatékonyabb („zöld”) kiaknázása komoly versenyképesség-javító tényező, az ezzel kapcsolatos innovációnak jelentős hozadéka van. Az EU ma (és még 15-20 évig) a világ legnagyobb volumenű piaca (értéke 2013-ban 17,4 trillió dollár, míg az USÁ-é 16,8, Kínáé pedig ugyanekkor 9,2 trillió) marad. Óriási fizetőképes belső piaccal rendelkezik, amelyre támaszkodva képes lehet arra, hogy világméretekben is meghatározza a környezetkímélő termékek és szolgáltatások piaci normáit (pl. a gépkocsik káros kibocsátási határértékeit, a sokféle vegyipari termék jellemző paramétereit, a piacra kerülő rönkfa kitermelése módját stb.)

Európa kihasználható lehetőségei közül mindenekelőtt az a körülmény emelendő ki, hogy az EU főbb versenytársainál kevesebb természeti erőforrással rendelkezve, a világon a legnagyobb egy főre számított erőforrás-behozatalt megvalósító gazdasági szereplő. Ha tehát sikerül kellő mértékben és a legszélesebb körben javítania anyagi-természeti erőforrásai felhasználásának hatékonyságát és csökkenteni az ehhez kapcsolódó környezetterhelést, ezzel nagyobb gazdasági eredményt realizálhat a többi régiónál, miközben csökken a külső tényezőktől (az importtól) való függése is. A kis CO2 kibocsátású és környezetterhelésű termékek és szolgáltatások jelenleg évi 4 trillió euróra becsült, évente átlagosan 4%-kal bővülő és 2030-ra megháromszorozódó piacán; nemkülönben az autóipar és az elektronika után rövidesen a harmadik legnagyobb iparággá fejlődő „tiszta” energetika globális piacán az EU jelenleg mintegy 22%-os részesedést mondhat magáénak (az USÁ-é 19, Kínáé, 13, Indiáé és Japáné pedig 6-6 %) és itt jegyezték be a kis karbon-kibocsátással kapcsolatos világszabadalmak 35%-át. Mindez jó hátteret nyújt Európának e fontos termékkör világpiacán is. Európa az elkövetkező évtizedekben meg fogja újítani energetikai, közlekedési és információ-technológiai infrastruktúráját, ami óriási lehetőségeket biztosít számára nagyszabású, igen hatékony, innovatív, kis karbon-kibocsátású megoldások maximális hozamok mellett történő kiépítésére.

Európa gyengeségei között elsőként a politikák megvalósításában tapasztalható hiányosságok, a részleges és a nem-teljesítés említendők, amelyek a 2010-re megállítani tervezett biológiai sokféleség-csökkenés tovább folytatódásában; a víz- és a légszennyezés nem kellő mértékű csökkenésében; a továbbra is túlzott mértékű hulladék-keletkezésben és a nem elégséges újrahasznosításban ölt testet. Sokszor ennek oka az Európai Bizottság volt, mivel nem kezdeményezett kötelezettségszegési eljárásokat a nem teljesítőkkel szemben. Pedig az EU környezetvédelmi normáinak nem követése már ma is mintegy 50 milliárd euró veszteséget okoz évente a közösség tagjai számára, és a jelenlegi gyakorlat folytatódása 2020-2030-ra akár évi 200-300 milliárd eurós veszteséghez vezethet. További probléma, hogy egyes tagállamok évtizedes eszmecserét és vitákat követően is vonakodnak a politikák integrálásának további elmélyítésétől. Például papíron az EU-ban már egységes piac működik, mégsincs  egységes piac az energia vagy a másodlagos nyersanyagok számára, és tucat számra maradtak hatályban nemzeti támogatások a környezet szempontjából káros tevékenységek/termékek számára – holott azok megszüntetésére már régen kötelezték magukat a tagállamok. Lanyhulóban van a környezet védelme és a klímaváltozás kezelése iránti elkötelezettség is, ami az EU 2030-ra elfogadott ez irányú célkitűzéseiben érhető tetten, hiszen eredetileg 2050-re a szakmai szempontból indokolt, az 1990-es szinthez képest 80-95%-os üvegházhatású (ühg) gázkibocsátás-csökkentést vállaltak, összhangban a globális célkitűzéssel. Noha már évek óta világos, hogy a kibocsátási jogok kereskedési rendszere keretében érvényesített karbon egységár nem biztosítja az ilyen fejlesztések számára a kellő hatékonyságot, még ma is ez a helyzet, de nem sikerült előrelépni a bio-üzemanyagok és a biomassza fenntarthatósági paraméterei meghatározásában sem (ezek ugyanis szintén fosszilis fűtőanyagok, megfelelő CO2-kibocsátással).

A WWF mindenekelőtt az EU vezető intézményei (Tanács, Parlament, Bizottság) felé javasol olyan koncepció- és jogalkotási elemeket, amelyeket az elkövetkező öt évben kellene kimunkálni, megújítva egyben a közösség 2050-re kitekintő stratégiai jövőképét is. Ezen belül öt, egymást kölcsönösen kiegészítő horizontális politikát (öko-innováció; zöld munkahelyek, zöld közbeszerzés; túllépés a GDP meghatározó szerepén; tájékozott fogyasztói döntések) emel ki a fenntartható gazdálkodásra történő áttérés ösztönzésére és gyorsítására. Ezek mellé rendel négy kisegítő keretprogramot (enabling framework), melyek közül három a klímaváltozás és az energetika; az erőforrás hatékonyság és menedzsment; valamint a fiskális-pénzügyi háttér területén feltárt problémák kezelésével, egy pedig az EU megfelelő belső programjaira támaszkodó nemzetközi vezető szerepével foglalkozik.

Az öko-innovációt a 2014-2020-as időszakban 70 milliárd euróval a Horizon 2020, a Kohéziós Alap és más közösségi pénzalapok a 2011-ben elfogadott  „Öko-innovációs cselekvési terv” és az idevágó irányelv alapján támogatják. Célja az energia- és nyersanyag-igényesség, valamint a környezetszennyezés és a hulladékképződés csökkentése, az utóbbi újrahasznosításának javítása – ezt az irányvonalat minden K+F programban érvényesíteni kellene. A WWF szükségesnek tartja az ökodizájn irányelv általános alkalmazását minden termék és számos szolgáltatás esetében is, érvényesítve egyben az előírt újrahasznosíthatóság és a gyártó felelősségének elvét. Emellett elő kellene segíteni a jó megoldások széles körű elterjesztését, a szabványoknak környezettudatosságra és a hatékonyság javítására ösztönző át-, kialakítását, valamint a fenti követelmények teljesítését felügyelő nemzeti hatóságok tevékenysége és az általuk érvényesített szankciók harmonizálását is.

zöld munkahelyek elterjesztésére irányuló uniós politikák egyben a válságból való kilábalás egyik eszközének is tekintik ezt a tevékenységet, melynek kereteit a 2014-ben indított, az erőforrás hatékonyság javítását és a körkörös (hulladékmentes) gazdaság létrehozására irányuló Zöld foglalkoztatási kezdeményezés (Green Employment Initiative) szolgáltatja. Ennek kapcsán elengedhetetlen a munkaerő megfelelő ki- és átképzése, az oktatási rendszer alkalmassá tétele a környezettudatos társadalmi magatartás alapelemeinek elsajátítására is. Ennek konkrét megvalósításában tanúsít máris példaértékű magatartást Finnország, ahol viszonylag rövid idő alatt kilábaltak a válságból, miközben világszínvonalú, magasan képzett munkaerő is rendelkezésre áll a vállalkozások számára.

A WWF javasolja, hogy a Bizottság a tagállamokkal karöltve javítsa a meglévő közösségi és nemzeti politikák integrálását és összehangolását a zöld munkahelyek számának maximalizálása érdekében, nagymértékben mozgósítva ehhez a rendelkezésre álló pénzalapokat is. Emellett egy új, 2030-ig megfelelő ütemtervvel (roadmap) is rendelkező klímaváltozási és energetikai keretprogram kidolgozását is szorgalmazza, mivel a 2020-ig hatályos program tele van hibával – elég, ha a bio-üzemanyagok és az elsődleges termények élelmiszeripari felhasználása között feszülő ellentmondást említjük. Ennek kapcsán – a tiszta energetikai technológiák mellett – a WWF szerint több figyelmet kellene szentelni az energiahatékonyságnak, hiszen ez utóbbi 40 százalékkal történő javításával (tehát a 2020-as előirányzat megduplázásával) csökkenő/megszűnő olaj- és gázimport jelentős nemzeti beruházási forrásokat szabadíthatna fel.

A zöld közbeszerzés (környezetvédelmi szempontok érvényesítése a közbeszerzési politikában) az EU stratégiákban már 2008 óta a figyelem középpontjában áll. Az évente eszközölt jelentős összegű állami fejlesztési kiadások ugyanis erőteljesen ösztönözhetik a környezetbarát termékek és szolgáltatások elterjesztésére irányuló innovációt; hozzájárulva a környezetvédelmi előírások és határértékek költséghatékony betartásához is. Legfőbb ideje eloszlatni azt a tévhitet, amely szerint az esetenként valamivel drágábban beszerezhető környezetkímélő készülékek és berendezések költségesebbek, hiszen életciklusuk során ez az alacsonyabb üzemeltetési költségben és a csökkenő környezetterhelés révén bőven meg is térül. Egy tanulmány becslése szerint csupán e körülmény évente mintegy 20 milliárd eurós megtakarítást hozhatna az EU piaci szereplői számára.

A WWF ezért teljes mértékben kötelezővé tenné minden, uniós forrásból megvalósuló program és/vagy projekt esetében a „zöld” irányelveket érvényesítő közbeszerzést: az uniós intézmények számára már 2016-tól, a tagállamokban pedig 2020-ra (Hollandia már 2011-ben teljesítette ezt a követelményt), megfelelő ösztönzők és szabályozás egyidejű bevezetésével.  A Bizottságnak sürgősem meg kellene újítania az élelmiszerek és a catering esetében alkalmazandó, 2008-ban elfogadott irányelvet; újabb, ágazati és kisebb helyi önkormányzatok számára eligazítást adó egyszerűsített, az érintett szereplők együttműködését ösztönző ajánlásokkal is kiegészítve azt.

A gazdasági teljesítmény és az erőforrások GDP-n túlmutató értékelése már 2007 óta napirenden van az EU-ban. A WWF most arra ösztönzi a közösséget, hogy az eddig végzett komoly közös szakmai munka nyomán mind bővebben (egyebek közt a környezet- és természetvédelmet illetően is) rendelkezésre álló mutatószámokat rendszeresen alkalmazza gazdaságpolitikai javaslatok megalapozásánál és hatásvizsgálatainál, különös tekintettel: az Európai Szemeszterre támaszkodó Európa-2020 stratégiára; a Kohéziós Alapra; az EU 7-ik Környezetvédelmi akcióprogramjára, valamint a Rio-20 klímacsúcson levont következtetések érvényesítésére. Késedelem nélkül össze kellene állítani az EU fenntartható fejlődési pontozási rendszerét is.

Tájékozott fogyasztói döntéseket magánszemélyek, kereskedelmi és ipari vállalkozások, valamint helyi önkormányzatok is csak megfelelő, a jelenleg hatályban lévő Energetikai Címkézési Irányelvhez hasonló, de ennél jóval szélesebb körben elérhető információ alapján hozhatnak. A WWF ezért javasolja, hogy a fogyasztók/felhasználók kapjanak áttekinthető tájékoztatást az általuk megvásárlandó termékek és szolgáltatások energetikai és erőforrás-hasznosítási hatékonyságáról, nemkülönben a hozzájuk kötődő CO2-kibocsátásra vonatkozóan is. Mivel a hatályos energiacímkézési irányelv túlzott mértékben a skála felső tartományára (A+, A++, A+++) koncentrál, az irányelv 2015-ben esedékes felülvizsgálatánál ennél teljesebb körű eligazítást kellene adni a fogyasztóknak. Emellett digitális energia- és vízfogyasztás-mérési módszereket kellene gyorsan kidolgozni és unió-szerte széles körben bevezetni.

A fenti öt lépésen túl a WWF a környezetvédelmi és a pénzügyi-értékmutatók között tényleges, integrált összefüggésekre épülő pénzügyi reform megvalósítását is szorgalmazza az EU-ban: köztük a környezetvédelmi szempontból káros tevékenységek támogatásának megszüntetését; olyan adóreformot, amely szerint a környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat alacsonyabb forgalmi adó terheli, és a fosszilis fűtőanyagokról egyre inkább a zöldebb megoldások felé mozdulhat el a gazdaság. Végül egy vélhetően komoly politikai problémát képező javaslat a WWF részéről: költsön az EU költségvetéséből többet a klímaváltozás kezelésére – 2016-ra már 20 százalékkal!

Mint látható a WWF létfontosságú problémára méltó léptékű és ütemezésű választ szorgalmaz, egyszerű „pénztologatás” helyett a problémák gyökerét felismerő és kezelni tudó megoldásokat, valamint tényleges összefogást – amíg még lehet….

Balog Károly
szakközgazdász