Mérőszámok II – Stabilitási tartalék a csodaszer

A matematika népszerűsítéséhez fontos annak a megmutatása, hogy egy fogalommal, tétellel stb. hogyan kerül kapcsolatba az átlagember a mindennapokban.

Ez a cikk is erre szolgál.

Miért hat valakire egy gyógymód, míg egy másikra nem? Miért gyógyul meg sok, de nem minden, hívő a „csodadoktor”, a „lelki vezető”, a sámán stb. hatására, míg a nem-hívő nem? Miért pusztul ki egy állatcsoport (pl. a dinoszauruszok) egy olyan hatásra, amitől korábban nem? Miért van más eredménye az „utolsó cseppnek a pohárban”, mint a sok korábbi cseppnek? Miért szünt meg a Római Birodalom a gótok támadására, holott korábban túlélte azt pl. hogy a longobárdok elfoglalták egész Itáliát, Attila Rómáig jutott, és maguk a gótok is többször benyomultak területére, legyőzve az ellenük küldött légiókat, sőt megölték magát Valens császárt is az egyik győztes csatájukban? Miért következett be a csernobili katasztrófa attól, hogy egy kissé gyorsabban akarták lehűteni a reaktort, mint máskor? (Állítólag ezt azért tették, mert hamarabb akartak hazamenni.) És miért hisznek el sokan mindent egyes politikusoknak, míg mások nem? (Ez utóbbi kettő még nem szerepelt az 1963-ban készített anyagomban.)

Van- e ezekre igazi magyarázat? És ilyen különböző dolgokra ugyanaz?

Igen!

A választ a stabilitási tartalék adja meg!

A stabilitási tartalék fogalma, és az arra épülő vizsgálati módszer a fuzzy logic egyik alkalmazását jelenti. Amikor ezt bevezettem még ez utóbbi nem létezett. A stabilitási tartalék fogalommal ugyanúgy jártam, mint az irányjelző görbével. Mivel erről a szakirodalom nem tudott, újra felfedezték, és új nevet adtak. (Így az irányjelző görbe helyett a nullcline, amit ma a szakirodalom használ. Az irányjelző görbe esetében legalább egy 1967-ben megjelent angolnyelvű cikkemmel az elsőbbséget igazolni tudom.)

Ilyen eredmény akkor van, ha a vizsgált rendszernek a stabilitási tartaléka már olyan kicsi, hogy egy nagyon kis újabb hatás (pl.a hit, egy csepp, vagy egy égitest becsapódása a dinoszauruszok esetében) a rendszert egy másik állapotba billentve nagyon nagy változást okoz.

Nincs szükség áltudományos „magyarázatra”! Nincs „bioenergia”! Nincs „aura hatás”! És így tovább!