Átadták a XIX. Magyar Innovációs Nagydíjat

Jakab István az Országgyűlés alelnöke szerint az elmúlt 8 évben szétrombolták az államot és a kutatást. Majd elmondta, hogy az egy főre eső innovációs állami ráfordítás nálunk a fele az EU átlagának. Závodszky Péter a Díj Bizottság elnöke megkérdezte, hol van a szavakban emlegetett támogatás? Miért úgy történik az innovációs szervezetek átalakítása, hogy az követhetetlen? Miért állnak immár több mint egy éve a pályázatok?

Matolcsy György miniszter szerint a politikai innovációban élen járunk hiszen pl. a gazdaság és a pénzügy is egy minisztériumba került. Az innovációs szervezetre vonatkozó tervek kidolgozására ezután kerül sor.

Szabó György a Magyar Innovációs Szövetség elnöke és a Szegedi Egyetem rektora a pályázatok és az innováció egészének helyzetére vonatkozóan elmondta, hogy egy kutatócsoport kialakítására 6-8 év kell, a szétverésére elég 1 hónap is. A hanganyag INNEN letölthető.