SEMA/AAPEX/Big R/NACE I.

A négy rendezvény múltja igencsak különböző volt. A legöregebb a SEMA, ami 1963-ban kezdődött (képek). Egy kis hodály adott otthont a kiállításnak, és szemináriumok még nem voltak. Nem voltak ott a nagy cégek sem.
Ez most részben megismétlődik.

Az idei rendezvényen 1,708 kiállító lesz a katalógus szerint, ami mintegy 14 %-kal kevesebb mint tavaly. (Ugyanezek az adatok a Big R vonatkozásában 69 és 13 %, az AAPEX esetében 2,136 és 10 %, a NACE adatait még nem ismerem. Ezek az adatok még kissé változhatnak, mert itt is, mint a repülőtársaságoknál és az utazási irodáknál létezik a “last minute” rendszer, vagyis az, hogy a maradó helyekre kedvezményes áron lehet kiállítani. Amennyiben még így sem telne meg a terem, akkor a viszonylag sok embert vonzó civil szervezeteknek adnak ingyenes helyet.) Az csak az egyik baj, hogy kevesebb a kiállító. Egy másik – és valószínüleg még nagyobb – a nagy cégek egy részének a távol léte.

Tavaly előttig három főszponzora volt a rendezvénynek, akik ciklikusan váltakozva töthették be ezt a pozíciót. (A rendezvény annyira neves volt, hogy a rendezők vezették be ezt a rendszert, és a legnagyobb három gépkocsi gyártó ezt el is fogadta.) A “nagy hármas” a Ford, a General Motors és a Daimler/Chrysler volt. Tavaly már az utóbbi helyére az American Honda került. Idén pedig a Daimler/Chrysler ki sem állít. Az összes európai gépkocsi gyártóval együtt. Egy sincs itt! Pedig mind itt volt eddig! Ráadásul nagy standokkal! Velük tünt el sok gummi gyártó is! Az európaiak közül egyedül a Pirelli maradt. De nincs itt a sokáig a sajtót szponzoráló Bridgestone sem. Eltüntek a nagy szerszám forgalmazók a Craftsman és a Sears (az egyik legnagyobb áruházlánc)!

Remélem, hogy mindez nem fog úgy folytatódni, mint a COMDEX esetében, vagyis úgy, hogy ez elvezet a rendezvény megszünéséhez.

Simonyi Endre

%d blogger ezt kedveli: