Különkiadás

A 2006. évi Innovációs Nagydíj átadása.

Letöltés

A 2006. évi Innovációs Nagydíj átadásakor elhangzott több figyelemreméltó megállapítás. Ezekből néhányat itt olvashat a megjegyzéseimmel együtt, de érdemes meghallgatni az egészet is. (Annál is inkább, mert az itt következők nem szó szerinti idézetek.)
Dr Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke: Nagy Sándor megkérdezte Diogenésztől, mit tehet érte? A válasz az volt, ne álld el előlem a fényt! Ameddig többet nem tudunk tenni az innovátorokért, legalább ne álljuk el előlük a fényt!
Sajnos azonban a politikusok elállják. Elállják azzal, hogy, mind az adózási előírások, mind a gazdasági környezet feltaláló ellenes.
Dr Závodszky Péter professzor az Innovációs Magyar Pályázat kuratóriumának az elnöke: Egy fizikustól, aki feltalál valamit azt várják, jó vállalkozó és üzletember is legyen. Ez olyan, mintha azt várnák el minden vállalkozótól, hogy jó elméleti fizikus is legyen.
Ebben az a sajnálatosan igaz, hogy addig, amíg az elsőt – teljesen alaptalanul – valóban elvárják, a másodikat – egyébként helyesen – nem várják el.
Az egyik dicséretben részesített, az EGISZ vezérigazgatónője: Nem iparvédelmet, hanem innováció védelmet kérünk a patriótának nevezett gazdaságpolitikán belűl.
Ehhez nincs mit hozzátennem!

Simonyi Endre