Microsoft SharePoint 2010. II.

Bár nem ez a legfontosabb egy rendezvényen, de a résztvevő ezt is észreveszi, ha nem működik jól. Ez pedig az ellátás.

Itt kitűnően müködik. Pedig ez igencsak nem egy egyszerű feladat. Van 7400 résztvevő, akiknek reggelit és ebédet adnak. Ezt egy 325, egyenként 12 személyes asztalnál. Az étkezés svédasztal rendszerű, ami ugyan megkönnyíti a felszolgálók dolgát, de ennyi ember egyszerre!

Az asztal tömeg 9 szekcióra volt osztva, és egy csomó “közlekedési rendőr” (azaz felszolgáló) irányította a beérkezőket, hogy melyik szekcióhoz menjenek. Egy főnök pedig a “közlekedési rendőröket” irányította, hová és hogyan álljanak.

Minden, mindig jól működött. És még a nem egészen európai jellegű ételeket is jónak tartottam.

Ennyit erről!

Eddig nem volt szó arról, hogy miért ebben az évben, és nem a következőben van ez a rendezvény?

Steve Ballmer a Microsoft elnöke a nyitó előadásban azzal indokolta a nyilvános béta verzió bejelentésével együtt tartott rendezvényt, hogy novemberi végleges kijövetele előtt már sok részlet ismertetése lehetségessé vált, és ezek ismertetésével a bevezetés könnyebbé válik.A SharePoint Server 2010 és az Office 2010 együtt pedig lehetővé teszi az együttműködő vállalati dolgozók igazán magasszintű együttműködését.

A SharePoint Server az egyik legsikeresebb bevezetése volt a Microsoftnak – mondta. Egy év alatt 1.3 milliárd dollárt hozott. Az előnyei közül kiemelte, hogy lehetővé teszi vállalatoknak a gyors választ az üzleti kihívásokra azzal, hogy benne levő fejlesztői platform könnyebbé teszi a jobb és együttműködésen alapuló alkalmazások kidolgozását. Egy másik előny az internetes oldalakkal együttműködése.

Néhány általa bemutatott egyéb előny:
A végfelhasználók könyen tudják testre szabni.
A teljes irodai munkát integrálni képes.
Olyan dinamikus web oldalak kialakítását támogatja, amikbe beleintegráltak filmeket, hang anyagokat.
A web tartalmak menedzselése jobb, mint eddig.
A Microsoft Visual Studio is támogatja, ami egyszerűsíti a fejlesztők munkáját. Segíti az üzleti kapcsolatok létrehozását az adatok könnyű kicserélhetőségén keresztül.
API és szupport van a Silverlight környezethez a “Representational State Transfer (RST) és a Language-Integrated Query (LINQ) formájában.
A SharePoint Online nagyvállalati jellemzőket ad olyanokat, mint az Excel Services és InfoPath Forms Services.

A Microsoft ezzel a termékkel is igyekszik az irodai piacot uralni.

A kiállítást az alkalmazások és a használatra felkészítés uralta. Természetesen mindről nem tudok írni. Kénytelen vagyok egy több részes – és önkényes – válogatásra korlátozni, amit láttam.

iTechnology céget azért teszem előre, mert mindjárt felhívták a figyelmemet arra, hogy nekik van magyar felhasználójuk. Ez az AXA Bank.Az iTechnology most jelentette be a főtermékük az “iTechnology Forms Accelerator” legújabb változatát. Ez akkor előnyös, ha a SharePoint környezetben az InfoPath megoldás nem alkalmazható. Ennél – az említettől eltérően – a Windows SharePoint Services szupport, ezért a Form Designed alapú Microsoft Silverlight technológia alkalmazásával a nem-SharePoint mezők is könnyen reportálhatók. A várt felhasználói csoport azok az üzleti felhasználók, akik nem kívánnak elmélyedni a technológiai háttérben. Az első képen egy “Szabály képernyő” látható, amin a “fogd és vidd” módszerrel lehet mezőket, statikus értékeket beállítani,amelyekkel a felhasználó a kezdeti értékeit, az adat formák érvényességi szabályait tudja megadni. Ez tehát egy nagyon könnyen használható illesztő.Az második kép pedig egy példa. A professzionális felhasználók felépíthetnek egy adat hierarchiát. A sorok hozzáadhatók, csoportosíthatók, kihúzhatók. A leszármaztatott szekciónál pointer utal a szülőre. A szekció elrejthető, eltávolítható.

A KnowledgeLake elsősorban a SharePoint Server 2010 új Enterprise Content Management (ECM) jellemzőjére épít, ami a legkomplettebb ilyencélú platform. Ez kiterjeszti a felhasználók lehetőségeit az üzleti adatok, teljes dokumentumok auditálási útvonalának kiépítésére, egyéni dokumentum azonosítók megadására, vállalati szinten kezelendő metaadatok létrehozására, tartalom szerinti szervezésre, és mindezt magasan skálázható módon. Az ő megoldásuk is épít a Silverlight technológiára a dokumentumok láttatásánál. Különösen érdekes az adatok grafikus jellegű titkosítása. Ennek a lépéseit mutatja a követkző két kép. Ennél a “kaparós sorsjegyeknél” megismerthez hasonlónak látszóan eltakarják, és a megfelelő helyen kitakarják a titkosítottat.